Magas pontszámokkal érkeznek
Magas pontszámokkal érkeznek: a pótfelvételivel együtt több mint ötezer hallgató nyert felvételt a Széchenyi István Egyetemre
Újabb több mint 300 jelentkező jutott be a Széchenyi István Egyetemre a pótfelvételi eljárásban, harmaduk állami ösztöndíjas, kétharmaduk önköltséges képzésen kezdheti meg tanulmányait. A felvettek több szakon is kiemelkedő pontszámokat értek el, ami azt mutatja, hogy jól felkészült hallgatók csatlakoznak az intézmény közösségéhez.
A jövő egészségügyi szakembereit képzik
A jövő egészségügyi szakembereit képzik: továbbra is Pákozdi Magdolna vezeti a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikumot
Ismét Pákozdi Magdolnát bízták meg a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola igazgatói feladataival. A vezető úgy látja, az intézmény az egyetem partnerségével jelentős fejlődési pályára állt, amelynek fontos elemei az új szakok, valamint a technikumi képzés és a felsőoktatás átjárhatóbbá tétele.
Minőségi képzések
Minőségi képzések, nemzetközi környezet: magas pontszámok mellett közel annyian nyertek felvételt a Széchenyi István Egyetemre, mint a tavalyi rekordévben
A tavalyi rekord után idén is kiemelkedő eredménnyel zárult az általános felvételi eljárás a Széchenyi István Egyetemen: a legtöbb képzésen tovább emelkedtek a ponthatárok, ennek ellenére csaknem 4700 jelentkező nyert felvételt. Mindez jól mutatja, hogy az intézmény magas színvonalú, a munkaerőpiac igényeire épülő képzései egyre népszerűbbek a továbbtanulók körében
Pótfelvételi 2026.
Pótfelvételi 2026: a Széchenyi István Egyetem több mint ötven szakra várja a jelentkezőket
A Széchenyi István Egyetem szeptemberben induló önköltséges és államilag finanszírozott képzéseire még nem késő jelentkezni azoknak, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel az általános felvételi eljárásban, vagy idén nem is próbáltak bejutni a felsőoktatásba. A pótfelvételi keretei között augusztus 7-ig van lehetőségük beadni a jelentkezésüket.